2018. június 18., hétfő
2018. május 13., vasárnap
Párnakollekció - 1. darab
A sötétkék kanapéhoz és a színes parkettához színeiben passzoló párnahuzatokat tervezek kötni, így lecserélve a most használt összevisszaságot. Mindegyik párna alapja királykék BRAVO fonal, amibe színes csíkozás kerül. Az 1. darabba narancs-tégla színű csíkozást tettem. Minden darabban más színű lesz a díszítő csíkozás és más-más elrendezésben kerülnek a párnahuzatokra. A kék alap miatt mégis egységes, és egyben bohókás lesz az összhatás.
2018. március 27., kedd
Bogyó és Babóca
Kitaláltam, hogy unokaöcsém születésnapjára meghorgolom a nagy
kedvenc Bogyót és Babócát. Namost ami 2 leírást találtam, azok nem tetszettek
(ugyanolyan vastag lába volt a 2 figurának, majdnem ugyanolyan testalkatuk volt,
ujjak helyett bumszliban végződött a kezük, túl vastag csápok voltak a fejeken,
stb.). Ezért, bár így nyilván sokkal de sokkal lassabban haladt, képek alapján
szépen lassan, sok bontással, elkészítettem őket a saját ízlésem szerint, hogy
jobban hasonlítsanak a rajzolt figurákhoz.
2018. március 23., péntek
Kutyus sapka ajándékba
Egy nagyon jó barátnőm kisfiának horgoltam a sapkát. Kép alapján ( ez az a kép ). Megmondom őszintén, nekem nem tetszett ez a sapka, én mást választottam volna. Ezért a saját ízlésemre szabtam, így
- lett a kutyának szembogara (szerintem anélkül kissé ijesztő), és
- az orra nem ugyanolyan kerek mint a szemek, hanem kutyaorr formájú, és
- a szem körüli folt nem teljesen kör alakú.
Nahát a végeredmény annyira megtetszett, és a kisfiamon olyan jól állt (ráadásul tetszik neki, nem akarta levenni :) ), hogy készítek egyet magunknak is!!!
A sapka alapja 10 egységből álló kör, végig egyráhajtásos pálcával horgolva, 5,5-s tűvel, amit 60 szemig szaporítottam. Innentől a többi már csak fantázia kérdése :)

2018. február 27., kedd
2018. február 13., kedd
Valentin napi meglepetés
Férjemnek készítettem, egyszerű de nagyszerű (szerintem naaagyon cuki) kis szivecskét tartó figurát.
Orosz leírás alapján, az ingyenes minta elérhetősége: ide kattintva
Oroszul ugyan nem tudok, de most tényleg sokat segített a google fordító, na meg hát minden sorban jelzi a leírás hány szemnek kell lennie, így nem volt bonyolult.
Gyöngy szemek helyett biztonsági szemeket raktam a figurára.
A "talpába" a leírás szerint tettem egy műanyag kör alakú lapot (dossziéból kivágva), de nekem így hullámos lett a talprész, lehet jobb lett volna ezt kihagyni és simán csak kitömni.
A kezekkel bajlódtam sokat, a jobb kéz szép lett, a balt 3x készítettem újra, valamiért nem lett ugyanolyan mint a másik - végül saját fejem után haladva véglegesítettem.
Az általam felhasznált fonal: Super Preis (Müller), tű: 3,5.
КА – кольцо амигуруми = varázskör
сбн – столбик без накида = rövidpálca
пр – прибавка = szaporítás
у – невидимая убавка = fogyasztás
вп – воздушная петля = láncszem
сс – соединительный столбик = összekapcsolás láncszemmel

2018. február 6., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)