2018. március 27., kedd

Bogyó és Babóca

Kitaláltam, hogy unokaöcsém születésnapjára meghorgolom a nagy kedvenc Bogyót és Babócát. Namost ami 2 leírást találtam, azok nem tetszettek (ugyanolyan vastag lába volt a 2 figurának, majdnem ugyanolyan testalkatuk volt, ujjak helyett bumszliban végződött a kezük, túl vastag csápok voltak a fejeken, stb.). Ezért, bár így nyilván sokkal de sokkal lassabban haladt, képek alapján szépen lassan, sok bontással, elkészítettem őket a saját ízlésem szerint, hogy jobban hasonlítsanak a rajzolt figurákhoz.  













2018. március 23., péntek

Kutyus sapka ajándékba

Egy nagyon jó barátnőm kisfiának horgoltam a sapkát. Kép alapján ( ez az a kép ). Megmondom őszintén, nekem nem tetszett ez a sapka, én mást választottam volna. Ezért a saját ízlésemre szabtam, így
- lett a kutyának szembogara (szerintem anélkül kissé ijesztő), és
- az orra nem ugyanolyan kerek mint a szemek, hanem kutyaorr formájú, és
- a szem körüli folt nem teljesen kör alakú.
Nahát a végeredmény annyira megtetszett, és a kisfiamon olyan jól állt (ráadásul tetszik neki, nem akarta levenni :) ), hogy készítek egyet magunknak is!!!

A sapka alapja 10 egységből álló kör, végig egyráhajtásos pálcával horgolva, 5,5-s tűvel, amit 60 szemig szaporítottam. Innentől a többi már csak fantázia kérdése :)










2018. február 27., kedd

Babatakaró


Ezt még az ősszel készítettem, az unokahuginak. 100% pamut fonalból (Aldi), 4-s tűvel. A fordulásoknál a szemfelszedés néha megizzasztott, na meg a sok szálvég eldolgozása (az inkább unalmas volt). De a végeredményért megérte.















2018. február 13., kedd

Valentin napi meglepetés

Férjemnek készítettem, egyszerű de nagyszerű (szerintem naaagyon cuki) kis szivecskét tartó figurát.
Orosz leírás alapján, az ingyenes minta elérhetősége:  ide kattintva

Oroszul ugyan nem tudok, de most tényleg sokat segített a google fordító, na meg hát minden sorban jelzi a leírás hány szemnek kell lennie, így nem volt bonyolult.
Gyöngy szemek helyett biztonsági szemeket raktam a figurára.
A "talpába" a leírás szerint tettem egy műanyag kör alakú lapot (dossziéból kivágva), de nekem így hullámos lett a talprész, lehet jobb lett volna ezt kihagyni és simán csak kitömni.
A kezekkel bajlódtam sokat, a jobb kéz szép lett, a balt 3x készítettem újra, valamiért nem lett ugyanolyan mint a másik - végül saját fejem után haladva véglegesítettem.

Az általam felhasznált fonal: Super Preis (Müller), tű: 3,5.

КА – кольцо амигуруми = varázskör
сбн – столбик без накида = rövidpálca
пр – прибавка = szaporítás
у – невидимая убавка = fogyasztás
вп – воздушная петля = láncszem
сс – соединительный столбик = összekapcsolás láncszemmel





2018. február 6., kedd

Horgolótűs kulcstartó - vészhelyzet esetére

Régóta szemeztem ezzel, most meg is rendeltem Aliexpress-ről, igazán nem volt drága. Csak mert kellett :) Nem tudhatom mikor és hol jön rám a horgolhatnék :) 


2018. január 29., hétfő

Pihe-puha szőrű kötött kutyus

Ezúttal kötött és nem horgolt amigurumit készítettem, egy pihe-puha ölelgetni való kutyust. 
A komplett kötős készletet az Aldiban vettem, akciósan 2000 Ft-ért igazán megérte. A dobozban minden szükséges eszköz (a varrótűt kivéve) benne volt: 3féle kötőfonal, körkötőtű garnitúra, fekete fonal a hímzéshez, töltőanyag (ez kb. 5 ilyen kutyába elég) és a leírás.
A leírás érthető és jól követhető volt. A fonalakban van bőven ráhagyás, ha valami nem tetszett, ezt visszabontani nem lehet, de bőven volt miből pl. új lábat kötni.
Nekem a pofa nagyon csúnya lett, a fogyasztások rondán kidudorodtak, így azt 2 D-ben készítettem el, tehát oda-vissza és nem körben haladva, plusz 1-1 szélszemmel a leíráshoz képest, és a végén összevarrtam (nem látni).
Meglepődtem, hogy mennyivel jobb kötni ezt a szőrös fonalat, mint horgolni. Igaz, az összevarrás az borzasztó, mert akad a sok szőr ahogy húzom át a szálat - de ugyanennyire áldás is, mert nem látszik milyen rondán varrtam :D 
Féltem, hogy nem tudok cuki pofát meg szemeket hímezni, de nagyon tetszik a végeredmény. Igaz, orrot nem sikerült hímeznem, végül egy polár anyagból kivágott és rávarrt orr készült.












2018. január 18., csütörtök

Csillag

Már egy ideje szemezek ezzel a neten keringő mintával, a 3D csillag középhangsúlyos fogyasztásokkal. 
Hát nem tetszik amit készítettem. 
Igaz, más fonallal és tűmérettel, mint ami a leírásban van, nadehát attól még nem így kellene állnia. Sajnos a belső szögek nem simulnak ki, ezért gyűrött kinézete van az egésznek. (3-s tűvel készült, a fonal maradék címke nélküli.)
Lehetséges, hogy majd még próbálkozom más fonallal-tűvel.
A minta elérhetősége: ide kattintva