2015. december 21., hétfő

PZS doboz borítók

Dobozos pzs-re horgoltam ráhúzható tokot. 100 % pamut fonalból, lent fotóztam a papírját. 3,5-s tűvel készítettem. A képeken Aldiban kapható zsepis dobozokon van a tok, de teszteltem, jó még a Lidlben kapható dobozokra is (mást nem próbáltam, de gyanítom, hogy igen hasonlóak a méretek).









Az elkészítés menete az alábbi képen jól látható. Nyilván attól függően, hogy ki milyen szorosan/lazán horgol és milyen fonalat használ, eltérhet a méret. Hogy spóroljak fonallal és idővel is, nem az előző pálca teteje dupla szálába szúrtam a pálcákat, hanem csak az első 1 szálba, ezért is lett ilyen csíkos.

A fonal:

2015. december 15., kedd

Adventi koszorú

Ezt még tavaly készítettem anyukám születésnapjára, de idén is előkerült (azt mondta túl szép ahhoz, hogy meggyújtsa rajta a gyertyákat, így a következő évben is használható).

Az alapja kemény műanyag koszorú alap, amit a temetőkben ismert koszorúkhoz használnak (ez konkrétan egy elhervadt temetős koszorú alapjának az újrahasznosítása :)
Ragasztópisztollyal rögzítettem hol az alaphoz, hol egy másik gömbhöz a kis gömböket. Középen a mélyedésbe került a 4 hengergyertya. A gyertyák körül a szalag nem csak díszítésként szolgál, hanem össze is tartja őket.



2015. december 14., hétfő

Üvegékszerek

Üvegékszer készítésen voltam a Made by you-ban: http://www.madebyyou.hu/ És hol máshol, mint a kézműveskedésről szóló blogon írjam le a véleményemet arról, hogyan is zajlott ez a pár órás elfoglaltság, és arról, hogy mennyire tetszett a hely.

Tetszett:
Szívesen ajánlom azoknak, akik
- szeretnek kézimunkázni/kézműveskedni, de még nem próbálták az üvegékszer készítést, kerámiázást, tűzzománcozást. Nyilván nincs otthon az embernek kemencéje amiben kisüti a végeredményt, itt pedig ezt megteszik
- nem szoktak kézműveskedni, például azért mert nincs hozzá érzékük, de szeretnének egyedit készíteni.
Szumma: nagyon jól kitalálták ezt azok akik megálmodták a Made by you-t.

Nem tetszett:
Az üvegékszer készítés egyik kedd esti tanfolyamára jelentkeztünk 3-an, 3 visszamondott helyre. A tanfolyam árát előre befizettük. Figyelmeztettek bennünket, hogy a maximum létszám 10 fő, mert ha többen lennénk, akkor a plusz embernek nem jut felszerelés, így annak majd várnia kell míg valakitől el tudja kérni.
Na ehhez képest mi voltunk 3-an akik összesen 2 garnitúra felszerelésen osztoztunk - holott nem mi voltunk a későn jelentkezők (ugyanis valaki csak ott fizette be a tanfolyamot).

Nem tetszett:
20 perccel később kezdődött a foglalkozás, ennyit vártunk a késve érkezőkre.

Tetszett:
Érthetően és személetesen bemutatták hogyan készülnek ezek az ékszerek.
Korrektül elmondták, hogy a díj hány darab és milyen értékű ékszer készítését tartalmazza.
Volt bőven választék a felhasználható üveglapokból, mindenki megtalálta a számára megfelelő színt.
Arról is tájékoztattak, hogy a kész ékszerek mikorra készülnek el a kemencében, azaz mikor lehet visszamenni a helyszínre az ékszerekre ráragasztani a hátlapokat.

Nem tetszett:
Visszamentem előre (előző nap) egyeztetett időpontban a hátlapokat felragasztani. Sajnos az ezüst színű medál akasztók elfogytak, csak sárgaréz volt - ezt nyilván csak arra ragasztottam rá, amihez passzolt. A többi ékszerért egy új időpontban kellett visszamenni.
Szintén nem tetszett, hogy az egyik elkészült medált úgy kaptam vissza, hogy csúnyán megkarcolódott a teteje. Amivel nem tudtak mit kezdeni utólag. Nekem lettek volna rá ötleteim, pl. visszafizetik az árát, vagy készíthetek egy újat.

Mindenesetre maga a Made by you ötlete szuper, biztosan megyek még máskor is, mert - a megkarcolódott medált leszámítva, amiért rettenetesen pipa vagyok - ár-érték arányos volt amit ott kaptam.

És az elkészült ékszereim (2 pár bedugós fülbevaló, a többi medál - a karcos "béka" kap még lelógó lábakat):




2015. december 8., kedd

Kindle tok

Anyukám szülinapjára készítettem kindle tokot. 100 % pamut fonalból (nyáron vettem az Aldiban), 3-as tűvel, hogy tartása legyen.
A csipke részt nem volt könnyű eltalálni, mindenképpen akkorát szerettem volna, hogy pont a tok szélességére jöjjön ki, se kisebbre, se nagyobbra. Kerestem mintát, de annak nem stimmelt a mérete, így több mintából és saját kútfőből gyúrtam össze a végleges verziót. A többi próbálkozást is azért megtartottam, mert szépek lettek :)